Ilyen volt a TEDxDanubián 800 ember előtt előadni

Na, nem a hosszú vörös szőnyegen, ami a Parlamentbe vagy más rangos intzéménybe vezet. Hanem azon a kör alakú vörös szőnyegen, ami kicsit hasonlít a túró rudi egy pöttyéhez és a TED előadói állnak rajta.
Nos, nekem abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy állhattam azon a bizonyos kör alakú vörös túró-rudi pöttyön az Uránia mozi színpadán és előadó lehettem a TEDxDanubia rendezvényén. Mivel sokan nem hallottak sem a TED-ről, sem a TEDxDanubiáról, de még egyetlen árva TED-talkot sem hallgattak meg, szeretnék kedvcsinálónak erről egy kicsit bővebben mesélni.

MGB_4054

 

A TED-ről nézőként

Mivel az én előadásom csak 7 perces volt, ám a TEDxDanubia egy egész napos program, tehát az idő legnagyobb részében nézőként voltam jelen, elmesélem, mire számíthatsz résztvevőként, milyen élményben lehet részed.
Először is megveszed a borsos belépőt (és örülhetsz, ha kapsz még jegyet, ugyanis idén is több, mint 200 ember csúszott le a szabad jegyekről, akkora volt a túljelentkezés). Majd reggel 9-re odabattyogsz. Az első, amit szembetűnik: a profizmus. Programfüzettel, tollakkal, kávéval, frissítőkkel és mesésen finom harapnivalókkal várnak a hostess lánykák – és nem csak érkezéskor, minden szünetben más és más harapnivalót kínálnak Neked. Roskadozó gyümölcstálaktól kezdve makaronokat osztogató lánykákba, ebédszünetben meleg ételektől gőzölgő tálakba botlasz időről időre, ha kiteszed a lábad az előadóteremből.

 

Az előadások

Egy átlagos TED talk a TEDxDanubián 15-18 percig tart és a legkülönfélébb témákban adnak elő. Tudósok, kutatók, egyetemi professzorok, tehát a szakma nagyjai ugyanúgy megfordulnak a színpadon (azon a bizonyos kör alakú vörös szőnyegen), mint a huszonéves slam költő, a gyönyörű hangú énekesnő vagy a 19 éves lázadó kamasz, aki az oktatási rendszer hiányosságaira szeretné felhívni a figyelmet.
A legkülönfélébb tudományágakról és azok legújabb, jövőbe mutató terveiről hallhatsz, a világot megváltó amerikai milliárdos elmeséli, hogyan telnek segítő munkával a napjai Afganisztánban vagy az árvíz sújtotta kitelepített károsultak nyomortelepein, a költő versel, az énekesnő énekel, a tudós okít, a geopolitikus elmondja, mi a pálya a világpolitikában és hogyan versengenek a világban a nagyhatalmak.

Gondolom, most már tényleg kíváncsi vagy, milyen volt az én előadásom a társadalmi jet lagről, azaz arról, hogy miért kelünk órára és mit okoz az alváshiány (amiben egyébként az emberiség 78%-a szenved).

Egyszóval: kitárul a világ!

Egyik ámulatból a másikba esel, megérted, miért jó az emberiségnek a nyomtatott hús, hogy mit tanulhatunk a vírusokról és miért sokkal okosabbak a baktériumok, mint az ember, megtudod, milyen megszívlelni való üzenetet hordoznak számunkra a mesék hősei vagy hogy hogyan tehetnénk élhetőbbé városainkat a jövőben. És közben sírsz, nevetsz, tapsolsz és egyik döbbenetből a másikba esel: jé, ilyen is van!
Nagyszerű, példakép értékű embereket ismerhetsz meg a világ minden tájáról – és nem csak az előadásukat hallgathatod: ott lebzselnek ők is a szünetben a makaronos lány körül, a WC-ben és a kávépultnál, megszólíthatod őket, beszélhetsz velük, kérdezhetsz és ismerkedhetsz.
A rendezvény végére tele lesz a fejed ötletekkel, a szíved érzésekkel, a zsebed névjegykártyákkal. A következő napjaid, heteid avval telnek majd, hogy rendszerezed a sok kapott információt, érzést, benyomást és újra meg újra bevillannak az előadók, akiknek csodálattal adózol tehetségükért, bátorságukért, tudásukért, humorukért és emberi nagyságukért.

DSC_0821

A TED-ről előadóként

Előadóként ugyanabban a csodában részesülsz, mint a résztvevők – ha nem a rendezvény vége felé kerül sor a Te előadásodra. Ez esetben ugyanis az izgulástól egy mukkot nem hallasz és úgy általában semmire sem tudsz igazán odafigyelni. Azt várod csak, mikor kerül rád a sor és mikor lehetsz már végre túl az előadásodon.
És ha eljött az idő és te jössz, akkor aztán teljesítmény van, nem látsz mást, csak a közönséget veled szemben és a két monitort: egyiken az előadásod diái peregnek, a másikon az óra számolja a hátralévő perceidet könyörtelenül. Kicsúszni a rád szabott 5, 7, 15 percből nem lehet – ez a TED egyik aranyszabálya.

Mi a legnehezebb az előadásban?

Órák hosszat mesélsz a tudományodról egyetemi hallgatóknak? Mondd el 15 percben! Tele van a fejed a kutatások adataival, számokkal, statisztikával, szakkifejezésekkel és olyan szavakkal, amit az összes kollégád ért és használ? Egyszerűsítsd a szókincsedet és add elő a mikrobiológiai kutatásaidat úgy, hogy a teremben ülők (a Nem-Szakik) is megértsék! Legyél tömör, lényegre törő, laza, érdekes, vicces és érthető! Ez a szabály.
A TED-es előadásod tehát nem akkor kezdődik, amikor fellépsz a színpadon a kör alakú vörös szőnyegre. Az előadásod akkor kezdődik, amikor elkezded próbálgatni, hogy hogyan tudod beszuszakolni abba a nyúlfarknyi időbe az mondandódat – és hogyan tudod megoldani, hogy egy másodperccel se csússz ki a rád szabott időből.
Az előadásod tehát hónapokkal a rendezvény előtt kezdődik.
Mire a színpadon állsz, már álmodból felkeltve is el tudod mondani a mondókádat, kívülről ismered a diáidat és szemléltetőeszközeidet, az agyad már ráállt a másodperc alapú visszaszámlálásra. Mire a kör alakú vörös szőnyegre fellépsz, már profi TED-es előadóvá váltál – és jó esetben a színpadon sem hagy cserben a hangod, a kezed, lábad, a humorod, a józan eszed.

Pár szót a közönségről

Soha nem találkozhattam volna azokkal az emberekkel, akiket a TED-en megismertem. A TED olyan emberek gyűjtőhelye, akik fontosnak tartják a Tudást, szeretnek művelődni, fontos számukra, hogy értesültek, tájékozottak legyenek. Üzletemberek, világutazók, mecénások, tudósok, tanárok – mind-mind arra várnak, hogy olyan dolgokat ismerjenek meg, amiről különben sosem hallottak volna, egész egyszerűen azért, mert túl nagy a világ. Nem kicsi: a világ tágas és annyi van belőle, ahányan ezen a bolygón vagyunk. Ennyi nyitott, kedves, érdeklődő és támogató ember/négyzetméter még sohasem vett körül!

Milyen volt az én TED-talkom?

Pontosan hétperces. 🙂 És nem fogod kitalálni, miről szólt: az alvásról, természetesen. Nem az alvászavarokról, nem az álmatlanságról, hanem egy olyan jelenségről, ami szinte minden embert érint valamilyen módon. Címe: A társadalmi jet lag jelenségéről. A témáról már sokat írtam, itt tudsz utánanézni: http://alvasguru.hu/alvaszavar-az-ejszakai-fenyek-miatt/

Összegzés

Az Uránia mozi ezentúl nem csak egy mozi lesz a sok közül emlékeimben. Az Uránia mozi ezentúl egyet jelent számomra a tudással, a világ végtelen számú lehetőségeivel. Emlékezni fogok arra, hogy hány és hány nagyszerű ember, ötlet, ismeret vesz körül és hogy mennyi mindent nem ismerek még. A világ olyan, mint egy szép, ősrégi lexikon: arra vár, hogy kinyisd a szíved és felfedezd a benne rejlő, régi és vadonatúj csodákat. És mindeközben nevess, érezz, ismerkedj – és növekedj általa.

Horváth Ágnes portréHorváth Ágnes, alvástréner és mindfulness oktató. 2013 óta tartok Alvástréningeket mindfulness alapú tanfolyamokat. Tudásomat az Oxfordi Egyetemen szereztem. Egy 5 hetes, gyors és hatékony alvásjavító programmal segítem az álmatlanságban szenvedőket megtanulni gyógyszerek nélkül jól aludni. 

Előadásokban, céges tréningeken, publikációkban, rádióinterjúkban népszerűsítem a mindfulness szemléletmódját és a gyógyszermentes, pihentető alvás jelentőségét 

Summary
Álltál már azon a vörös szőnyegen?
Article Name
Álltál már azon a vörös szőnyegen?
Description
Horváth Ágnes TEDx előadó, társadalmi jet lag és alváshiány, TED 2014
Author
Publisher Name
alvasguru.hu
Publisher Logo

Comments

comments