Általános tapasztalat, hogy minden ember élete végső célja a boldogság. Valamelyik híres író (most lusta vagyok utánanézni, melyik), amikor gyerekkorában neki szegezték a kérdést, hogy „Mi leszel, ha nagy leszel?”, azt felelte: „boldog!” Nem vasutas szeretett volna lenni, nem rendőr, tűzoltó vagy feltaláló, hanem boldog.
De lehet-e boldog valaki, aki nem piheni ki magát? 

Az Örök Boldogság Szigete

 

álmatlanság és depresszió

 

Életünk végső célja a boldogság. Végső soron az a számtalan vallás, ami ma is létezik, beleértve a nagy világvallásokat is, az emberi boldogságot célozzák meg végső céljukként. A nagy tanítók mind-mind azért születtek le a Földre, hogy enyhítsék az emberek szenvedéseit, a zűrzavart a fejekben – és megmutassák, hogy ha nem is itt a Földön, ha nem is egy látható vagy kézzel tapasztalható világban, de létezik egy hely, ahol az örök boldogság vár rád.

Érdekes, hogy a nagy világvallások a boldogságot összekapcsolják a jósággal (lásd. a szentté avatás előtt boldoggá avatják az embert) és a lelki békével. Hiszen ha háborog a lelkem, ha nem vagyok kiegyensúlyozott, akkor természetszerűleg boldog sem lehetek. A belül békét, letisztultságot, nyugalmat érző ember sokkal könnyebben tesz jót – és sokkal könnyebben tanúsít mértékletességet, igazságosságot, kedvességet; belső békéje stabilitásából kiindulva van ideje szétszórni nyugalmát és teljességét. A békés ember jó ember. Van mit adnia önmagából. És aki békés és jó, az boldog. Valahol ez minden vallás célja, ilyen embereket faragni az eltévelyedett báránykákból.

Tehát a boldogság elemi igényünk. Akárcsak az evés, az ivás, szeretteink közelsége, a biztos hajlék a fejünk felett…

Nem maradt ki a felsorolásból valami?

Kösz, jól vagyok!

Dehogynem! ALVÁS, evés, ivás, szeretet és biztonság – bizony, ezek az alapvető tényezők, amiktől az ember arra a kérdésre, hogy „Hogy vagy?” azt válaszolja: – „Kösz, jól.”

Létezik egy tudomány, melynek neve igen hangzatos: boldogságkutatás. Bizony, már a boldogságot is kutatni kell, felméréseket csinálni, kielemezni és közzé tenni: hadd okuljon a nép mások boldogságából. Tehát a boldogságból még tudomány is lett, tudósok kutatási területe. Ha nem vagy boldog, kérdezd a tudósokat és ők megmondják, hogyan legyél az. De tényleg.

Tudod, mi a legérdekesebb az egészben?

Az, hogy még a boldogságkutatók is azt hangoztatják, hogy a boldogság alapvető feltétele a jó alvás. Ezt én is alátámaszthatom.

álmtalanság és depresszió

 

Kutatások szerint már egy óra alvásdeficit is jelentősen befolyásolja a hangulatot és a teljesítményt. Kialvatlanul sokkal sötétebb színben látjuk az életet. Ezt bizonyítani nem nehéz: emlékezz csak vissza, mikor igazán kialudtad magad az elmúlt hetekben. Hogyan ébredtél? Jókedvűen, vidáman, dúdolgatva, nem? Aki eleget alszik, annak nem probléma fölkelni reggel, annak nem kell 2 liter kávé intravénásan, hogy bebootoljon a szervezete, aki jól és eleget alszik, az friss, vidám, energikus – vagyis boldog.

Rémisztő adatok

Kutatások bizonyítják, hogy az alváshiány hizlal, öregít, ront a memórián, jelentősen csökkenti a tanulási képességet és a szellemi teljesítményt és gátolja a növekedési hormonok termelődését, mely gyerekek esetében különösen nagy szerepet játszik. Ezenkívül életveszélyes is:  Német Biztosítók Szövetségének felmérése szerint a bajor autópályákon bekövetkezett halálos balesetek 24%-áért a túlzott fáradtság felel.

Alvásra testünk sejtjei közül különösen az agynak van szüksége. Agyunk ugyanis éjjel bonja le az elhasznált anyagokat, pótolja a napközben elhasznált energiát, a sejtek megpróbálják elbontani a káros anyagokat (pl. szabadgyökök), osztódnak és új fehérjéket szintetizálnak.

 

álmatlanság és depresszió

 

 

 

Egy óra alvásdeficitet sajnos rendkívül könnyű elérni, mivel az átlagember alvásigénye 8 (!) óra (lenne). Tehát ha hetet aludtál, máris esélyes, hogy a boldogságszinted észrevétlenül csökkenjen. És itt szeretném felhívni a figyelmedet arra a szomorú tényre, hogy alig ismerek valakit, aki elmondhatja magáról, hogy eleget alszik. Megjegyzem, nekem sincs meg a 8 óra.

Hogyan alhatunk többet?

Sajnos, a munkahelyen nincs kecmec: a legtöbb embernek időben be kell érni. Tehát nem megoldás az, hogy tovább alszol. Kézenfekvő, hogy feküdj le korábban.

Igen ám, de az elalvás nem elhatározás kérdése. Ha a szervezetünk egyszer hozzászokott, hogy éfjélnél hamarabb nem álmosodik el, akkor juszt sem fogsz tudni este 10-kor elaludni.

Számos trükk létezik azonban, ami segít elaludni.

1, Ha kontaktlencséd van és már nem mész sehová aznap este, vedd ki.

2, A lámpák fényerejét redukáld – ne csinálj fényárt a lakásban, evvel fokozod a melatonin (álmossági hormon) termelődősét.

3, A tervezett lefekvés előtt 2 órával már ne egyél, előtte 1 órával ne igyál.

4, A késő esti filmeket felejtsd el – ha nagyon érdekel, vedd föl DVD-re vagy kölcsönözd ki és nézd meg egy másik időpontban.

5, Ne olvass túl érdekes, izgalmas vagy felkavaró könyveket, ne nézz ilyen filmeket sem este, sem éjjel.

5+1, Az esti nasik, úgymint csoki, cukorkák, sütikék, pohárkrémek, fagyik, desszertek és nápolyik tiltólistán vannak. Megemelik a vércukorszintedet, ennek hatására a szervezeted nemcsak inzulint, hanem kortizolt is termel, ami köztudottan stresszhormon.

5+még egy, Feküdj le időben! Ha kell, írd be a naptáradba: 10-kor alvás. A jó időbeosztás segít, hogy a szükséges feladataidat este 9-ig elvégezd.

Szép álmokat és még szebb nappalokat kívánok!

Summary
Aludd magad boldoggá
Article Name
Aludd magad boldoggá
Description
Álmatlanság és depresszió - úgy tűnik, szoros kapcsolat van e kettő között. Hogyan vezet az álmatlanság depresszióhoz és mit tehetünk ellen?
Author
Publisher Name
alvasguru.hu
Publisher Logo

Comments

comments